NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Közigazgatási Továbbképzési Intézet

Jelentkezési felhívás

KIKNEK A JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK A KÉPZÉSBE?

 

Jelentkezési feltételek:

- Minisztériumi és országos főhatóságok valamint megyei kormányhivatalok vezetői, vezetőhelyettesei (szervezet vezetője és helyettese, főosztályvezető és helyettese,), valamint mentoráltja (junior vezető),

- Angol nyelvtudás (minimum B2 szintű nyelvvizsga),

- legalább mester szintű felsőfokú végzettség,

- legalább 5 éves szakmai tapasztalat, amelyből minimum 1 éves vezetői, koordinációs tapasztalat,

- vállalja, hogy részt vesz a 21 napos képzésben.

 

MILYEN KÖTELEZETTSÉGEKKEL JÁR A RÉSZTVEVŐK DELEGÁLÁSA A KÖZIGAZGATÁSI SZERV SZÁMÁRA?

A delegáló közigazgatási szerv vállalja, hogy

- lehetővé teszi a vezető számára, hogy részt vegyen a 21 napos képzésen,

- biztosítja a vezető részére a képzés helyszínére történő kiutaztatás és szállás megszervezését és finanszírozását,

- több jelentkező esetén a delegáló szervezet rangsorolja a jelöltjeit.

A képzés költségei, illetve részben az ellátás költségei (ebéd, napközbeni catering + díszvacsora) a projektből kerülnek finanszírozásra.

 

JELENTKEZÉS

Jelentkezési határidő: 2023. január 25. szerda (24:00, CET)

A jelentkezési lapot kérjük küldje a manzinger.krisztian@uni-nke.hu vagy a kovacs.zsuzsanna@uni-nke.hu e-mail címre.

A jelentkezés a delegáló közigazgatási szerven (munkáltatón) keresztül történik.

 

A jelentkezők rangsorolásának szempontjai a következők:

Azon a szervezetek jelöltjei előnyt élveznek a kiválasztásnál, akik több, mint egy jelentkezőt tudnak delegálni.

A delegáló szervezet rangsora.

A jelentkező szakmai tapasztalata és szenioritása.

 

 

A program koordinációját Magyarország részéről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem végzi. 

Kapcsolattartó: Dr. Manzinger Krisztián, programvezető

manzinger.krisztian@uni-nke.hu 

 

Adatvédelmi tájékoztató a hallgatók és jelentkezők részére.pdf

accessibility criteria.docx
Word letöltése