NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Közigazgatási Továbbképzési Intézet

Albán kormányzati delegáció látogatott az NKE-re

Adea Pirdeni, Albánia kormányzati és antikorrupciós minisztere delegációjával együtt látogatást tett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) november 28-án. A találkozó – amelyen jelen volt Ilirian Kuka, Albánia magyarországi nagykövete is – célja az NKE nemzetközi integrációjának erősítése, valamint az Albániával való együttműködési lehetőségek feltérképezése volt.

Az albán vendégeket Deli Gergely, az NKE rektora, Kemény Gábor fejlesztési rektorhelyettes és Klotz Balázs, a Közigazgatási Továbbképzési Intézet igazgatója fogadta.

Az egyeztetésen a felek tárgyaltak a jövőbeni együttműködés legfontosabb területeiről, amelyek között kiemelt szerepet kapott a közszolgálati továbbképzésben alkalmazott digitális távoktatási platform szolgáltatásainak lehetséges adaptációja. A tanácskozáson szó esett még a közszolgálati továbbképzési programok fejlesztéséről és megvalósításáról, az albán közigazgatási vezetőképzésben való közreműködésről, valamint a nemzetközi pályázatokon való közös részvétel lehetőségéről.

A találkozó hozzájárult a két ország közötti szakmai kapcsolatok elmélyítéséhez, és megerősítette az NKE elköteleződését a nemzetközi együttműködések terén.

 

Szerző: KTI

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: Hírek