Megkezdődött a tanév a Közigazgatási Továbbképzési Intézet szakirányú továbbképzési szakjain. Szeptember első hetében a beiratkozást követően több szak esetében is lezajlottak az első tanítási napok.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a 2023/2024-es tanév őszi szemeszterében összesen 12 szakon kezdődik meg, vagy folytatódik az oktatás. A KTI által szervezett szakirányú továbbképzéseken jelenleg közel 330 hallgató kezdte meg vagy folytatja tanulmányait. 10 új szak esetében indult új évfolyam és további 2 szak esetében pedig folytatódik a képzés a képzési programnak megfelelően. Az elmúlt tanévekhez hasonlóan ismét töretlen népszerűségnek örvend az Elektronikus információbiztonsági vezető, a Fejlesztéspolitikai szaktanácsadó, valamint a Közbeszerzési tanácsadó szakirányú továbbképzési szak, melyek esetében az idei évben is nagy létszammal indulhat el az évfolyamok. Kiemelendő még, hogy egy év kihagyást követően újra elindul a Szociális szakügyintéző szakirányú továbbképzési szakon való képzés, melynek fő célja a magas színvonalú szociális közigazgatáshoz, a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi közszolgáltatáshoz megfelelően képzett és folyamatosan fejlődő szociális szakember támogatása.
A szakirányú továbbképzési szakok képzései továbbra is hibrid oktatási formájában valósulnak meg, így vannak olyan tárgyak amelyeken tantermi, míg néhány tárgy esetében online oktatás zajlik majd a félév során.
A KTI 2024. februárjában újabb szakok indítását tervezi keresztféléven, így ha kedvet kapott jelentkezzen képzésinkre!