A Közigazgatási Továbbképzési Intézet (KTI) korábbi munkatársának festményeiből nyílt kiállítás a Ludovika Szárnyépület I. emeleti folyosóján. „Három éve egy élményfestés alkalmával kerültem kapcsolatba a festészettel, ahol az alkotófolyamat során szinte más tudatállapotba kerültem, ennek hatására kezdtem el festeni, ami azóta fontos része az életemnek, élményt ad, feltölt, kikapcsol, egyfajta meditáció” – fogalmazott honlapunknak Kiss Lászlóné, aki nem végezett művészeti tanulmányokat. Így az élményfestés adta ihletet követően autodidakta módon sajátította el a számára szükséges technikákat. Alkotásai az érzelemfestészet szülöttei, sok olyan képet készít, mely saját fantáziabirodalmába enged betekintést.
Kiss Lászlóné elmondta, hogy szabadidejében foglalkozik a festészettel, nem a piac számára alkot, hanem valamiféle belső kényszer hatására akarja élményeit, látásmódját kifejezni. Munkásságában nagyon hangsúlyosak a színek és a formák szerepei, a Ludovikán kiállított műveinek többsége tájkép.
A tizenhat festményből álló tárlat január 31-ig megtekinthető a Ludovika Szárnyépületében.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Kiss Lászlóné