NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Közigazgatási Továbbképzési Intézet

Új Országos Közigazgatási Vizsgabizottság 2021 januárjától

Az Országos Közigazgatási Vizsgabizottságról szóló 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet alapján a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium (a továbbiakban: Kollégium) elnöke pályázatot írt ki Országos Közigazgatási Vizsgabizottsági (továbbiakban: OKV) tagságra, tekintettel arra, hogy a legutóbbi, 2018-ban lebonyolított OKV pályázat eredményeként történt megbízás 2020. december 31-ig jogosítja fel a tagokat arra, hogy az ügykezelői alapvizsgán, illetve a közigazgatási szakvizsgán vizsgáztatóként működjenek közre, valamint a közigazgatási szakvizsgára felkészítő tanfolyamokon oktatói tevékenységet lássanak el.

A pályázatok 2020. szeptember 30. és 2020. november 15. között álltak nyitva az érdeklődők részre a Probono felületén, az Oktatói-szakértői jelentkezés menüpont alatt az Oktatói-szakértői Pályázati és Nyilvántartó Rendszerben. A pályázatok értékelése a Kollégium Elnöke által megtörtént, a döntésről szóló értesítést valamennyi érintett megkapta.

Az új OKV névjegyzék a képzésszervezők számára a Probono Pályázatok menüpontjában az adott szerepjogosultsággal kapcsolatos (vizsgabizottsági elnök/tag, szakvizsga oktató) Névjegyzékekre keresve válik elérhetővé 2021. január második felétől.

További információkért az OKV névjegyzékkel kapcsolatban az alábbi címen és telefonszámon érdeklődhet!

nevjegyzek@uni-nke.hu
+36 1 432 9000 / 20370-es mellék (Horváth Emese Ágnes)


Címkék: Hírek