NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Közigazgatási Továbbképzési Intézet

Kihirdették a központi kormányzati igazgatási szervek kormánytisztviselőire vonatkozó továbbképzési kormányrendeletet

A Kormány a 338/2019. (XII.23.) Korm. rendeletében szabályozta a központi kormányzati igazgatási szervek, s e szervek területi, helyi szerveinél foglalkoztatott kormánytisztviselőkre vonatkozó továbbképzési szabályokat.

A 2020. január 1-jén hatályba lépő rendelkezések – követve a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvényben meghatározott elveket – a munkáltató szélesebb felelősségét rögzíti a továbbképzés területén is. A munkáltatói jogkör gyakorlója az egyéni teljesítményértékelés eredményeire alapozva, az álláshely betöltéséhez szükséges kompetenciák fejlesztésének figyelembevételével dönt a kormánytisztviselő továbbképzési kötelezettségeit meghatározó egyéni éves terv összeállításáról, az éves tanulmányi pontkeret megállapításáról. 

A munkáltatók számára lehetőség nyílik a belső továbbképzési programok nagyobb arányú bevonására a kormánytisztviselők ismereteinek fejlesztésébe, egyúttal ösztönözve az ágazat-specifikus (szakmai) képzések kidolgozását is.

Az új jogszabály fontos paradigmaváltást is előrevetít, mivel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem számára a ProBono központi oktatás-informatikai rendszert tematikus, aktív közösségi tanulás és tudásmegosztó funkcióval való fejlesztését rendeli el. A fejlesztés eredményeként szakmai közösségek alakulhatnak ki, akik egy-egy közigazgatás-specifikus téma feldolgozásával a mindennapi feladatmegoldáshoz nyújtanak segítséget és orientációs pontot. 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem az új jogszabály rendelkezéseinek figyelembevételével alakítja a továbbképzési rendszer 2020. évi programkínálatát, fejleszti az oktatási-informatikai rendszerét. Az új programkínálatot jellemző tematikai és módszertani sokszínűség bemutatására 2020. januárjában egy Programkatalógus kerül összeállításra, mely valamennyi közigazgatási szerv tisztviselőjéhez eljut. Az innovatív tanulástámogatási funkció (pilot) bevezetése is zajlik, így a 2020. évben új, dinamikus, on-the- job képzési formával támogatjuk a tisztviselők fejlődését.


Címkék: Hírek